"Figyelj, uram, hallgass meg, ne felejtsd el, amit hallasz. Te odaadod a kicsit a nagyért, pedig a kicsiben rejtőzött el a nagy. Figyelj rám, hallgass rám: te elhagyod a nagyot a kicsiért, pedig a nagyért el kell hagyni a kicsit s a nagyot is a legnagyobbért. Nyugtalan a szíved, uram, mert nem látod a fényt, ezért a mandulafák völgyéből a sziklára vágyol, a sziklákról a mandulafák völgyébe. Figyelj rám, hallgass rám, ne feledd, nehezen születtél és nehezen halsz meg, ezért újra meg újra meg kell halnod, ha fel nem támadsz halálod előtt. Sokan bánták a te születésedet, sokan bánják még ezután, amíg csak az idők el nem múlnak, de te azt hiszed, a hegyen állsz és mindaz, amit látsz, a tiéd. Hallgass Nebóra, hallgass Nebóra, uram. Sokan vesznek a te kezedtől, de tudd meg, hogy a gyilkos is, a meggyilkolt is csak így ismeri meg a titkot, amit ismerni kell. Átkozod a gyilkost, de a meggyilkolt nem átkoz téged. Mert nem tudod, hogy mikor szemed előtt kialszik a Nap, benned kigyúlt a fehér fényesség, s mindent meglátsz, mindent megtudsz, ami most zárva van előtted. Figyelj rám, hallgass rám: találkozni fogsz a legkisebbel s nem hajolsz meg előtte, mert nem tudod, hogy a legnagyobb. Találkozol a legnagyobbal s nem látod majd, hogy te vagy a legkisebb. De mikor kialszik benned a Nap, akkor látod meg a fehér fényt. Akkor leszel boldog, mikor mindent elvetsz magadtól, még tennenmgadat is, akkor emelkedsz magasra, amikor lezuhansz. Mondjak még valamit? Hallgass rám, figyelj rám, ne feledd: Ádám magához ölel mégis, mert mindenért megfizetsz."
/ Kodolányi János: Jehuda Bar Simon emlékiratai/
