Sárgafüzetes

Nyárillatú mezőre vágyok...futnék a pipacsok közé a térdig érő fűben pöttyös szoknyában. Élvezném, ahogy a koradélutáni nap melengető sugarai a karom cirógatják, és ahogy a lágy szellő a hajam közé fúj.
Majd, mikor elfáradnék a földre vetném magam. Onnan figyelném boldogságtól csillogó szemmel az égre mázolódott felhőket.

A kis sárga füzetből 4

Állt a konyha félhomályában, arra gondolt "ez egy csajos este" lesz, miközben megnyitotta a csapot s a hűs víz  a pohárba csordogált.
Ahogy a kezében tartotta, arra gondolt szeretne ő is olyan átlátszó lenni, mint az épp kifolyatott víz, vagy mint az üveg, amiből a pohár készült.
Hiába tűnt távolinak a veszekedés durva szavai, a sírástól megduzzadt szemhéjak, a zokogás rángatta vállak; nagyon egyedül volt. Egyedül a "csajos estével", a feltett hajpakolással, az olajos-sós bőrradírral, színes körömlakkokkal.

A kis sárga füzetből 3

Az októberi napsugarak lágyan ébresztgetik a reggelt. Hirtelen a mobilom után nyúlok a felcsendülő hang irányába s miután sikerül gyorsan elnémítanom, a mellettem fekvő cirmosra sandítok, aki a hangoskodással mit sem törődve nyugodt, kimért mozdulatokkal intézi megszokott, kecses nyújtózkodását.
Szívesen élvezném még a játékos, kezem után kapó bajszos kellemes társaságát, de az óra figyelmeztet s az ágyból kikászálódva a konyhába sietek.
Gőzölgő tejeskávéval a kezemben az sárguló levelek hullását már a kertből figyelem, miközben a tegnapi kirándulásra gondolok: az ősz erdőillatú ölelésére.

A kis sárga füzetből 2

Lassan, óvatosan csúsztatom a kés pengéjét a képkeret és a ráragasztott, megsárgult újságpapír közé. Vezetem, igazgatom, igyekszek utat nyitni a majd 60 éves kép felé. S ekkor eszembe jut. Mi van, ha a keretbe nemcsak a képet, hanem az akkori időt is bezárták, még akkor...
Még akkor, amikor a mama és a papa fiatalok voltak, az eljegyzés után, de még az esküvő előtt (...)
Amikor keretbe kerül egy kép, az a lakás egy fontos, mindenki által látott pontjára kerül. Ezt szeretem a mama otthonában -még mindig így hívom, negyed év után is- a hálószobája falát díszítő, megannyi, ízlésesen elrendezett, falra lógatott fotográfia. Emlékek eljegyzésről, esküvőről, elsőáldozásokról, családi vasárnapokról.
S most, hogy digitalizáltam néhányat sokszorosítás végett, örülök, hogy a régi papír így is tovább élhet.

A kis sárga füzetből

Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz "csak itthon" lenni, nem tanítani. Egy álmot dédelgetni megfelelő feltételek nélkül, értéktelennek érezni magad minden egyes sikertelen próbálkozás után. Próbálom nevelni a szemem és a szívem arra, hogy meglássa mindenben a jót.
Néha belegondolok, milyen lenne nem 23-nak, hanem mondjuk 20-nak, vagy 16-nak lenni. Pedig tizenéves önmagam még annyira se "szerettem", mint a mostanit.
S miközben ezeket írogatom sárga kis füzetembe, a rántást félig megkeverve, s nem odaégetve eszembe jut, hogy mi hordozok hátizsákomban, mitől olyan nehéz, s a súlya nem látszik csökkenni: mások által belecsempészett keserves megfelelési kényszer.
Ritkán adódik olyan -általam szeretett- tevékenység, miközben ne jutna eszembe, hogy más mit gondolna róla. Ezek a megrekedt, berögzült félelmek azok, amik meggátolják, hogy kiteljesedjünk abban, amit szeretünk.
Pedig lehet, hogy csak görcsbe szorított kezünket kellene kinyitni, s az aggodalom pillangóként tovaszállna.