"Az előbb hallottam odakint egy csúfolódó rigót. Eszembe jutott róla valami, amit Archie mondott. (...) Szerinte a csúfolódó rigó nem egyszerűen a többi madár hangjár utánozza. Mármint a többi élő madárét. Szerinte olyan madarak hangját is, amik már nem is léteznek. Hogy a kihalt madarak hangja az évek során csúfolódó rigóról csúfolódó rigóra száll. (...) Azt mondja nem tudhatjuk, nem e kövületek elevenednek-e meg a dalában. Kitudja miféle ősi teremtmény hangját halljuk viszont, amikor a sivatagban énekel?"
" Amikor efféle dolgokról olvasok eltűnődöm:- vajon ott van- e? Vajon hogyan nevezi most magát? Vajon megvannak- e még a szeplői? Vajon kapok-e még egy lehetőséget? Eltűnődök, de nem esek kétségbe. (...) Tudom, hogy figyelnek. Nevetésének visszhangja a második napfelkelte, amire naponta ébredek, és esténként érzem, hogy nem csak a csillagok néznek rám az égről."
"-Na és mikor kezdődik a varázslat? Ültünk egymás mellett és néztük a hegyeket. -Akkor kezdődött, amikor a Föld született. -Stargirl lehunyta a szemét. Arcát bearanyozta a lenyugvó nap. - Sose szűnik meg. Mindig itt van. Mindig... A Föld beszél hozzánk, de nem halljuk, olyan lármát csapnak az érzékeink. Néha ki kell radíroznunk őket, mármint az érzékeinket. Akkor- talán- elér hozzánk a Föld. Beszél hozzánk a világmindenség. Suttognak a csillagok."
/Jerry Spinelli/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése