Az elmúlt napokra fokozottan jellemző volt az a kijelentés/megállapítás, hogy " semmi sem történik ok nélkül" vagyis " minden apró kis dolognak, történésnek megvan a maga oka" :) :) ... és ezt azért jó tudni, főleg ha egy boldogabb időszak után nem egy boldogabb, hanem egy borúsabb következik. De reménykedek és hiszem, hogy a felhők felett mindig kék az ég! :) :)
Néha olyan rossz, mert elfog egy folytogató érzés, a félelem. Félelem mindentől, az emberektől, a reggelektől, a holnapoktól, az estéktől, a helyzetektől, mindentől. Nem tudom mit is kezdhetnék vele/velük. Talán mindent a szivemre veszek? Tényleg baj van velem, vagy csak képzelem?
... és még ott van az a bizonyos "kettősség" miszerint egyszer "különleges" szeretnék lenni, egyedi, máskor meg szivem szerint csak beleolvadnék a szürke hétköznapokba, el szeretnék bújni a világ szeme elől, ugyan olyan lenni, mint bárki más, "egyenruhába" bújni, álarcot húzni. Néha nagyon nehéz, olyankor csak kavarognak a gondolataim, nem egyszerű helytállnom a mindennapokban . Világ életemben egyedül voltam (itt most arra gondolok, hogy nincsenek testvéreim), és néha úgy érzem erre a magányra ítélt a sors egész életemben. Hiába vesz körül ezer ember, de mégis magányosnak érzem magam, kivülről egy halovány mosoly látszik, belülről néma sikolyok visszhangoznak.
....hát bocsánat, ez most kikívánkozott.
Ki vagyok? Csak álmodom, tünődöm,
szemem kékjét homály itta fel.
Mellékesen élek itt a földön,
épp csak úgy... együtt a többivel."
(Szergej Jeszenyin)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése