Mici

Tegnap nagyon szomorú dolog történt. Nem messze a házunktól Micikét elütötte egy autó. Délután Józsi bácsi jött szólni, hogy mi történt. Azzal fogadott, hogy "ne ijedj meg!"... rögtön tudtam, hogy baj van. A kapun kilépve szinte rögtön láttam, ahogy az én kedves cicám ott fekszik az út szélén(!). Igen, a szélén, és nem a közepén, sőt az utcán igencsak kicsi és csendes...nem értem, hogy történhetett.
...csak álltam és sírtam, egy szót sem tudtam mondani...még utoljára megsimogattam az oldalát...majd szomszédaink segítettek végső nyughelyére vinni a cicát. Borzalmas látvány volt az a sok vér...
Lehet, hogy valaki azt mondja: "Ez csak egy macska volt." De nem, aki ilyet gondol, még sosem volt háziállata. 

 Micikét nagyon szerettem, 9 éves voltam, amikor megszületett 2 testvérével együtt. Pici cica korában törékeny kisverébnek tűnt, pedig evett rendesen. :) Rendkívül sokat nyávogott (mint most Glória) , így anyuék a "Nyafi" nevet ragasztották rá, ami nekem nem tetszett.
Ő tényleg olyan cica volt, aki nem érdekből sündörködött az ember körül, nem azért bújt az ölembe -miközben tanultam- , mert finom falatra vágyott...hanem azért, mert szeretett, önzetlenül. A családban mindenkivel így viselkedett. Azután vagy 2 éve, mikor megszülettek a kiscicák (Cimi, Glóri, Mazsi, Nyik-nyik) + Csipetke is hozzánk került egyszeriben gondolt egyet és szó szerint átköltözött Józsi bácsiékhoz. Szerintem a korával együtt járt az is, hogy sokszor meg sem ismert minket, és hiába hoztam haza, fektettem a legpuhább párnákra, nem maradt itthon, mindig az új otthonába tért vissza.
Az utóbbi időben, ahogy tegnap előtt is, mintha jobban emlékezett volna a régi időkre. Mert, amikor felvettem, hogy megsimogassam, újra azokat a puszikat nyomta a fülemhez a kis orrával, ahogy régen. Elköltözése után sem volt velünk hideg, bármikor megsimogathattuk, felvehettük...de, csak odakint az utcán, vagy a szomszédban, ha hazahoztuk dorombolása alábbhagyott.

12 éves volt, szép kor egy cicának, de ha nem történt volna ez a szörnyű baleset..még ma is élne.

Miért is ragaszkodom ennyire cicáimhoz? Amióta az eszemet tudom mindig voltak cirmosaink..ők akkor is mellettem voltak, amikor a "barátaim" nem, ha bánkódtam valami miatt elég volt, ha dorombolva az ölembe kuporodtak és máris minden rendben volt. Sokan mondják a macska önző, nem tud szeretni stbstb...én ezt azért cáfolom.