Hosszú idő óta ma este érzem először azt, hogy mennyire egyedül vagyok, vagyis inkább magam maradtam. Így próbáltam elfoglalni magam rend rakással, csajos "szépítkezéssel", tornával, tévével, zenével, sőt még mosogatással is...de folyton egy mondat cseng gondolataim szikláihoz csapódva: "Majd holnap beszélünk." s eközben a délutáni stégen ücsörgés napsütötte percei lebbennek fel szemeim előtt. Ilyenkor elfog az oktalan aggodalom, sok kis butasággal, majd egy mély lélegzettel törlöm azokat a félelem polcairól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése