Mostanság gyönyörű, kora őszi időjárással jutalmaz minket az ég, s a levelek egyik napról a másikra változtak harsogó zöldből napsárgává. A nappalok rövidebbek, a fény is csak hunyorog, nem jár olyan magasan a Napkorong.
Délután fogtam a fényképezőgépet, majd biciklire pattanva szemléltem meg az egyre dísztelenebbé váló szántóföldeket, lombjukat hullató fákat, száradó virágokat és a kis, telepített erdőt. S kicsit úgy érzem erőt adnak e színek, talpam alatt roppanó falevelek hangja, a leereszkedő köd látványa, a frissen szántott föld illata....erőt gyűjtök,hogy bátor legyek,hogy merjek ugrani az ismeretlenbe, ha kell. Ilyenkor nem számít hány idézetet, tanácsot olvasott el az ember a bátorságról, a belső kétkedő hangok elhallgattatásáról..semmit sem ér, bármit is fogadott meg akkor...szerintem a legfélelmetesebb az, ha az ember egyedül marad, távol a családjától, barátaitól...amikor a szociális kapcsolatait a nulláról kell kezdenie egy ismeretlen városban.
Sokan pedig pont ezt élvezik, a kihívásban az új lehetőségeket látják, a megvalósítandó remek alkalmat...bárcsak én is ezek az emberek közé tartoznék... egy kicsit.
Olvasósarok:
* Schäffer Erzsébet: Bodobács
* Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése