Várakozás

Arra vágyom,hogy...

Mire is vágyok? Vetődik fel bennem a kérdés 23:26-kor...álmatlanság lesz úrrá rajtam  ma is, a 3. adventi este végén.

Készülni kellene, készülni jobban, szebben, fényesebb szívvel, békésebb(?) lélekkel. Hiszen készülök -gondolok rá hirtelen-, de most is, mint mindenben úgy érzem nem elég, túl kevés a fény, amivel nem tudom megvilágítani az egyre korábban sötétedő napokat.

Mint oly sokszor, most is nagymamámra gondolok, aki szívét-lelkét beleadta az ünnepbe, bár nem tudom belül miként élte meg az adventi várakozás csodáját. Míg "jól bírta magát" az egész házat kisuvickolta, csillogott minden ablak, a szőnyeget kézzel mosta ki, ahogy az összes függönyt.Tiszta ágyneműt húzott a régi dunnákra, a sarkokban megbúvó összes porcicát felkutatta. Mennyei diós és mákos bejglit sütött, még régen...az utolsó években már nem érzett elég erőt a konyhában való szorgoskodáshoz.

Anyu mesél az ő régi karácsonyairól,hogy miként állt a fa a tanya kis szobájában,szentestén hogyan csillogtak a gyertyafények a fenyőágakon, miként jártak táncot a színes üveggömbökön.

Sokszor meséli, körbeállták ők gyerekek, mellettük szüleik és az ő nagymamája a fát és kezdtek bele a jól ismert karácsonyi dalba: Mennyből az angyal... és folytatta tovább viccesen nagypapám: ...leesett farral. Ezt mindig megmosolygom, ha hallom.

Mesél a szentestéről, angyalvárásról, izgalomról, mézédes fügéről - ami szerinte ma sem olyan ízű,mint akkor- , a készülődés, várakozás izgalmáról és arról, hogy mekkora pelyhekben hullott a hó minden karácsonyon.