A kis sárga füzetből

Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz "csak itthon" lenni, nem tanítani. Egy álmot dédelgetni megfelelő feltételek nélkül, értéktelennek érezni magad minden egyes sikertelen próbálkozás után. Próbálom nevelni a szemem és a szívem arra, hogy meglássa mindenben a jót.
Néha belegondolok, milyen lenne nem 23-nak, hanem mondjuk 20-nak, vagy 16-nak lenni. Pedig tizenéves önmagam még annyira se "szerettem", mint a mostanit.
S miközben ezeket írogatom sárga kis füzetembe, a rántást félig megkeverve, s nem odaégetve eszembe jut, hogy mi hordozok hátizsákomban, mitől olyan nehéz, s a súlya nem látszik csökkenni: mások által belecsempészett keserves megfelelési kényszer.
Ritkán adódik olyan -általam szeretett- tevékenység, miközben ne jutna eszembe, hogy más mit gondolna róla. Ezek a megrekedt, berögzült félelmek azok, amik meggátolják, hogy kiteljesedjünk abban, amit szeretünk.
Pedig lehet, hogy csak görcsbe szorított kezünket kellene kinyitni, s az aggodalom pillangóként tovaszállna.