Olyan furcsa érzések, gondolatok látogattak el szappanbuborékos, málna illatú világomba. ^^ Ennyi idő után is még mindig félek teljesen megmutatni a valódi énem. A félelem okát magam sem értem. Nem azt jelenti, hogy nem vagyok őszinte, csak egyes kényes érzéseket inkább megtartok magamnak. Picit talán szégyenlem is, hogy "tesséklássákilyenvagyokezvagyok". Most várok picit, gondolkodok, alszok egy nagyot, olvasok, zenét hallgatok, pihi. (és persze most már varrok/fűzök/festek/rajzolok valamit ;) ) Jövő hétvégén pedig utószülinapi ünneplés Anna-módra. :P Már alig várom. :) ^^
Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukásoktól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle
A Márai-idézet a végén nagyon szép!
VálaszTörlésA személyiségünket illető "kitárulkozás" miatt meg szerintem nem kell aggódnod; mindannyiunknak van egy részünk, amelyet nem szívesen mutatunk meg másoknak... amely csak a miénk, ahová "visszavonulhatunk", ha egyedül akarunk lenni önmagunkkal -- afféle privát szféra. :)
Egyébként szinte egyáltalán nem szoktam blogokat olvasni, mert keveset találok, ami tetszik, de a Tiédet tényleg jó nézegetni, olyan egyszerű, kedves, színes, pozitív... jó kedve lesz tőle az embernek. Így, ismeretlenül azt tudom Neked mondani, hogy az a legfontosabb, hogy ez átjön a személyiségedből, még így a képernyőről is. :)
További jó blogolást és nagy kalappal az új félévhez!
De aranyos vagy! Köszönöm a kedves szavakat és a pozitív visszajelzést! Nagyon jól esnek! :) :)
VálaszTörlés