PitaPata Cat tickers G o n d o l a t gombolyag: Keddi képek szerdán

2012. augusztus 29., szerda

Keddi képek szerdán


 Nagyon szeretem ezt a kis parkot, a sok öreg fát, a kis patakot, a levelek között átsütő késődélutáni napfényt, a régi játszóteret, ahol még én is sokat játszottam oly rég... az első emlékeim közül való, amikor -talán egy nyári vagy éppen későtavaszi napon- anyukámmal elindultunk meglátogatni a nagymamát, útközben betértünk a játszótérre, mindebből csak annyi maradt meg, hogy beültem a sátor alakú, fémből készült forgóba -régen egy zászló ékesítette csúcsát-, amit anyukám forgatott meg: egyik lábát a forgó fa padlójára tette a másikkal, a földtől elrugaszkodva -mintha csak rollert hajtana- lökte meg, a forgót. Élénken él emlékeimben anyukám fehér cipője, és hosszú, sötétbarna haja. Nagyon hiányos ez az emlék, viszont igazán kedves számomra, hiszen még abból a korból való, amikor még alig voltam három éves.





Az iskolakezdésre már beszereztem a füzeteket, tollakat, mappákat...stb. Most már tényleg ideje készülődnöm, mert vészesen közelít szeptember 10.-e.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése