PitaPata Cat tickers G o n d o l a t gombolyag

2014. szeptember 3., szerda

Tea time


Ahogy odakint egyre hűvösebb lesz a levegő , egyre többször veszem elő régi teáskannánkat és teszek bele mindenfélét: csalánt, kamillát, gyümölcstea keveréket, fahéjat, frissen pirosló csipkebogyót s néha citromfüvet vagy mentát, amiket bőséggel ad kiskertünk.A fahéj és a gyümölcsök kellemesen édes ízt adnak teának....mostanság így szeretem cukor és citrom nélkül, pedig pár éve ez számomra elképzelhetetlen lett volna. :)

2014. szeptember 2., kedd

Álmok kertje

Már jó ideje "kallódik" nálam  Schäffer Erzsébet: Álmok kertje című könyve, aminek a könyvtári kölcsönzési idejét már számtalanszor meghosszabbítottam, először Kecskemétről hazafelé lapoztam bele a vonaton. Ma pedig az utolsó oldalt is elolvastam. Kiírtam néhány részt, idézetet, amik nagyon megtetszettek.

" Lassan rendezkedtek be. Mennyi mindent oda lehet hagyni! Milyen kevés kell... Ágy, asztal, szék, tűzhely, vizespad a vödröknek, alattuk ott a két ceglédi kanna. Lavór, törülköző, árnyékszék. Talp a gyertyáknak, köcsög az aludttejnek, demizson a bornak. Az ablakra régi szőttest hozott, a polcra a kedves tányérjait. A hatalmas asztalt a diófa alá a padlás öreg pallóiból a szőlősgazda rótta össze. A fásszínnel szemben a vaslapokból rakott kis gyalogtűzhelyet is. Ízes padlizsánt sütött rajta, vidám paprikát, fűszerest kolbászt. Kakukkfüvet szedett, cickafarkat szárított, koppanó diót keresgélt a fű között, csipkebogyót, somot gyűjtött. A rongyszőnyeget a patakban mosta, és boldog volt, hogy minden munkát kint végezhet."
                                                                                                   / Itt maradsz velem? (részlet)/



"Csak a történet ivódott belém, az ő történetük, s valami sejtés, hogy ez a mi egyszeri életünk milliárdnyi életek sűrítménye vagy párlata, hogy végtelen, és mégis törékeny. Hogy ellentmondásokkal teli, mégis tiszta és egyszerű."
                                                                                                  / Szélcsend (részlet) /


 


"Figyeljék meg- mondta egy viselkedéskutató-, az összefont kar kicsit mindig kizár, eltart, elutasít, de legalábbis óvatosságot takar. Jobb azokat a karokat leengedni. Onnan könnyebb kitárni. S akkor már egy lépés megölelni."
                                                                                               /Tedd le a pajzsodat... (részlet) /


 
Akkor nincs tovább, nincs többé keresés. Minden értelmet kap, végső megoldást, nem lesz többé én, nem lesz távolság, és nem lesz holnap. Csak mi, csak együtt és ma- örökre- "
                                                                                                  / Álomvölgy (részlet) /

2014. szeptember 1., hétfő

Fények, napfoltok, cicák


Vannak (voltak) olyan napfényes órák, amikor a fény olyan tisztán ragyogja be ablakpárkányom, hogy a kicsi fotómasinámmal számomra "szépnek, jónak" mondható képeket is tudok készíteni.Másik nagy "kedvencem", a naplemente bearanyozó árnyalatai a kicsi rét minden fűszálán, virágán. Késő nyári délutánok varázsának érzem ezeket a megörökített pillanatokat.



2014. augusztus 15., péntek

Variációk...


Vízfestékkel festettem, szkennelés után pedig ráerősítettem néhány színre, ami főként az 1. képpárosnál szembetűnő az eredetihez képest. :)

2014. augusztus 11., hétfő

Itt is, ott is


A szombati kiállítás valahogy meghozta a kedvem a "fotózáshoz" . Mindig is szerettem kattintgatni, de az utóbbi időben valahogy a háttérbe szorult, ahogy festés/rajzolás is, de a látott képek ismét alkotásra sarkallnak. 



 Gyönyörű nyári napunk volt tegnap is, és a tűző nap fénye igencsak kékre festette az eget.




2014. augusztus 10., vasárnap

Prüfung, Sommer, Gurken, Torte und so weiter....

Már 2 hete örömködök, mivel sikerült letennem a német középfokú nyelvvizsgát, szóval boldogság van, mert végre megkaphatom a diplomám. :)
A képek a vizsga előtti állapotokról tanúskodnak. Kis post it-ekre felírtam a azokat a szavakat, kifejezéseket, szabályokat stb. amik valahogy sehogy sem akartak megjegyződni, nap mint nap szem előtt voltak és azt hiszem nem hiába. :) A tanulásban mindig sokat segítettek a színek, karikázások, rajzocskák, csak ajánlani tudom.


 A nyár nálam a sütés-főzésről szól. Délelőttönként szinte csak magam vagyok, így bátran kipróbálhatok új és kreált recepteket. Ilyenkor rengeteg a cukkini, paradicsom, paprika; gyümölcsökben is bővelkedünk.....kedvelem az ételek egyszerűségét és a fűszerek hatását, hogy hogyan változtatnak egy egyszerű ételt nagyszerű fogássá.

"Fény, fény, napfoltok, illatozó színek, a szívem helyén ahogy szokás virág..."

2014. július 30., szerda

Inspiráció


 
"Vannak lelkek, melyek olyanok, mint egy hárfa, akkor is összhang kel rajtok, ha a fájdalom szele csap bele."
/Ravasz László/



"A valóság (...) könyörtelen gyilkosa az álmoknak, márpedig az élet annyit ér, amennyi álom terem benne, mert az élet csupa alkalom szép álmokra." /R.L./


"A madárfióka nem tudja, hogy őt szeretik; az újszülött gyermek sem érzi; talán az iskolásoknak sem jut sokáig eszükbe; de az életnek legnagyobb felfedezése, döntő tapasztalása az, amikor hálával észrevesszük azt a szeretetet, amely elébb volt, értünk volt és elibénk jött. Ez a felfedezés tölti el szívünket nagy örömmel és hálával; belelátunk saját életünk mélységeibe és szépségeibe; megragadunk valami olyan valóságot, amiért érdemes élni, s viszontszeretetre gyúlva elhatározzuk: mi is beállunk azoknak a sorába, akik a megelőző nagy szeretettel táplálják, éltetik a következő nemzedéket."
/ Ravasz László: Kezdetben volt a szeretet/


2014. július 28., hétfő

Rainbow




 "És monda az Isten: Ez a jele a szövetségnek, melyet én örök időkre szerzek közöttem és ti köztetek, és minden élő állat között, mely ti veletek van:
Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között.
És lészen, hogy mikor felhővel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhőben.
És megemlékezem az én szövetségemről, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden testből való élő állat között; és nem lesz többé a víz özönné minden testnek elvesztésére.
Azért legyen tehát az ív a felhőben, hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló szövetségről Isten között és minden testből való élő állat között, mely a földön van. "




2014. július 11., péntek

bittersweet


Keserédes az a péntek (is) ... vigasztalanul hull az eső tegnap délután óta...tiszta ősz...holnap halfőző...hm...." A sors szárnyai elröpítenek mindenkit."....Na de hova???.... -.-" ...szabadnapot vennék ki és valaki más életébe bújnék egy napra, vagy kettőre...vagy legalábbis megtanulnám hogyan tekinthetnék a változásokra úgy, hogy azokat pozitívumként éljem meg.
S mindig az a sok bla, meg bla és blabla....

Erre a "tumblizásra" is nagyon rákaptam :) , méghozzá itt. www.oosunnyoo.tumblr.com

2014. július 3., csütörtök

Perfect summer....

Tökéletes nyári délután volt,
hol szél susogott s a napfény

kíváncsian kukucskált a magas
fűzfa levelei között.






Pokrócon feküdtünk,
egészen közel a tó 
partjához, s
ha nem vigyáztam
az élénkzöld fűszálak is
megcsiklandozták talpam.


S csak ölelt, hosszan,
melegen, óvón;
miközben homlokomat
homlokához érintettem.
Hallgatózva, hátha
fürkészhetünk a másik
gondolataiban.


S hozzon bármit eme
kiszámíthatatlan,
ismeretlen jövő,


bátran nézek vele
szembe, mert van
kit szerethetek,
s viszontszeretnek.


" Kettőnk között titok derengett s gyűrűt váltottak lelkeink."