Ez a dal, most annyira...ahogy hallgatom, és közben nézem a képeket...kissé elszorul a szívem, rá is gondolok; viszont tudom, hogy most nagyon boldog Vele. Ez akaratlanul is megnyugvással tölt el, és mosolyt csal az arcomra. :)
Most talán végre pontot tehetek a sértődöttségem i-betűjére. Legalábbis nagyon remélem. :) ♥
Fájó volt újra látni, hallani a hangját, hagyni, hogy esténkét csak egy „hello”-val hagyjam ott a zongoránál ülve. Nem mertem beszélni vele, csak jókislány módjára csendben maradtam, válaszoltam arra az 1-2 hétköznapi kérdésére; mosolyogtam, mint egy porcelánbaba, aki nem mutathatja az érzelmeit. Mert képtelen rá, miközben lehet, hogy legbelül igenis dobog a kicsi szíve, sír is, ha megbántják, vagy egyszerűen úgy megölelne valakit. Rideg anyagba zárt dobogó, repdeső lélek.
..és ez a dal, most nagyon sokat segített, valahogy erősebbé tett. :) A szöveg nem is annyira lényeges, csak a hang, a dallam, a hangszerek, és az egész úgy, ahogy van. :):)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése