Úgy gondolom a szomorúság olyan, mint egy esős, hideg őszi nap; amikor úgy érzed, hogy már sosem süt ki a nap, mindig vacognod kell vékony kis kabátodban. De tovább haladsz a csapkodó esőcseppek között, a kapucnit a fejedbe húzod, a sálat a nyakad köré tekered. A szomorúság is ilyen, amikor azt hiszed, már soha többé nem fogsz mosolyogni...de a vihar egyszer elmúlik, a nap kisüt, és észre se veszed,és már újra mosolyogsz. Mert az élet megy tovább...sose volt könnyű járni az utadat, mindig lesznek buktatók, viszont azt tudnod kell, hogy minden rendben lesz, csak higgy magadban és a dolgok jóra fordulásában! :)
Általában optimistán tekintek a világra. Szeretem a színes, kreatív dolgokat, és ha szabadidőm engedi, akkor szívesen alkotok valami maradandót:rajzolok, festek, írok, blogolok... ezen kívül zenét hallgatok, tanulok, tanítok, olvasok, fényképezek, alkalmanként sütök, főzök...és keresem a helyem a világban. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése