2010. január 6., szerda
Föld leánya, levegő fia...
Egyikük angyal volt a másik ember,
de szerelmük igaz volt, mint cseppben a tenger.
A nagyvilág előtt titok volt létük,
mert tiltotta ember és tiltotta ég,
hogy e két különböző lény egymásé legyen.
Levegő fia, az angyal, ember akart lenni.
Föld leánya, az ember, pedig angyallá akart válni.
Egyikük sem tudott a másik vágyáról…
Tudták jól, ha egyformák lesznek,
akkor majd létrejön az égi frigy s szerelmük, beteljesedik.
Levegő fia: Áron, megtalálta a módját,
hogyan is legyen ember egy életen át.
Feladta angyali létét s lélekké vált,
szárnyait elhagyta s földre szállt.
Keresni kezdte kedvesét,
a földi lányt, ki már ekkorra szeráffá vált.
Ekkor Liliána hullatni kezdte könnyeit a fellegekből,
mi egy idő után folyóvá vált,
s melybe Áron vetette magát.
Lelke mivel bűntelen volt a mennybe került,
ahol kedvese tárt karokkal várta őt.
2010. január 5., kedd
Régebbi kedvenc 2005-ből / Mi vestido azul- A kék ruhám/
És én várni fogok Rád,
És nem leszek kifestve,
Tudom, hogy nagyon szereted, amikor természetes vagyok.
És annyira pontosan fogok érkezni,
Nem akarok több időt vesztegetni.
Minden másodperc, amit késel az egy elszalasztott csók.
A kék ruhámat veszem majd fel,
Amit a legjobban szeretsz.
Kiengedem a hajamat, hogy
Játsszon vele a szél.
És a mi örök sarkunkon a levegő illatozik
Hiszen minden ablakból a szerelem bukkan elő.
De nem jött el Ő, nem érkezik meg soha,
És a kék ruhám összegyűrődött.
Ez a sarok már nem az én sarkom,
És ez a szerelem már nem az én szerelmem.
De nem jött el Ő, nem érkezik meg soha
És soha nem tudom meg, hogy mi történt vele
Halkan sírdogáltam
És a szív elhagyott.
És itt hagytál a sarkon,
És annyira elveszett lettem.
Ott repülnek az álmaim egy vég nélküli utcába.
És leveszem a ruhát, amit annyira szeretsz.
Teljesen meztelennek érzem magam.
Most már semmim sincsen.
Te siento- Téged érezlek
Azt álmodom, hogy nem jössz,
Mert nem érkezik el az az idő talán,
Talán te felejtettél el.
A könnyeim sósak,
Eláztatják az arcom,
A szépségem is elázott,
S az álmok
Az álmok mind meghaltak.
Érezlek abban a csókban
Ami mára nincsen
Érezlek az ürességben
Érezlek ennek a szerelemnek a romjaiban
Ami csak bánat.
Téged érezlek a felejtésben,
Téged érezlek egy emlékben,
Téged érezlek minden porcikámban,
Így téged érezlek az egész testemben.
Nem számítanak a formaságok
Sem az ha testet öltesz
Sem hogy hol és hogyan
Csak a név,
Az a név
Mely te magad vagy.
Mert olyan közel vagyunk egymáshoz
Itt érezlek az élő húsban
Elsírom magam
Mert tudom
Tudom, hogy ma eljössz.
Ballagásról
Ezt a videót volt osztálytársaim Andi és Szasza készítette, melyet a ballagás után nézett meg az osztály. Közel áll a szívemhez, mert nagyon sok emléket idéznek fel bennem a látott képek, melyek hol vidámak és hol szomorúak.
Azért azt bánom, hogy a hajdnai 12/A nem egyetlen egységet alkotott, hanem részekre bomlott. Talán azért is történt így, mert a különbözőségeket, vagy más szemléleteket nem mindenki tolerálja.
De ami történt, megtörtént, ez a szakasz is - már régen- végérvényesen lezárult, mindenki a saját útjain jár, hol társakkal, hol pedig egyedül. De az biztos, hogy az a 4 együtt töltött év mindenkiben nyomot hagyott, és nem merül a feledés homályába.
Kicsit hosszú, de én aznap a végén sírtam el magam. Valahogy akkor döbbent rá az ember, hogy vége van... nincs tovább.....a középiskolás évek végleg elmúltak :(
2010. január 4., hétfő
Azok a kesze- kusza gondolatok :)
Tegnap is például elővettem a természet ismeretet, és mit ad az ég? Megszállt az ihlet, és vagy fél órán keresztül rajzolgattam különböző terveket saját kreálmányaimhoz.
Később estefelé pedig írói múzsám küldött egy csókot homlokomra és írtam egy " verset" vagy prózát vagy nem is tudom mit, de az biztos, hogy elég érdekesre sikeredett. :) Vagyis írói stílusomtól elég messze áll.
Majd pedig egy folytatásos történethez kezdtem hozzá, aminek az első része el is készült.
Ez nem először fordul elő velem, mert amíg középiskolás voltam, nyelvtan tanulás közben, szinte mindig akadt írnivalóm valamiről. Ebben az időszakban főként versek születtek, melyekkel baráti körömet traktáltam, nagy örömükre :)
Mindig azt mondták, hogy "jók," meg hogy "tetszik"; de azért igazán kíváncsi lennék egy idegen véleményére.
Miért?
Tudom, hogy minden ugyanolyan lesz,
Nem változik semmi holnap.
A nap ugyanúgy felkel,
A hold ismét fehér lesz,
A folyó továbbra is folyó marad,
A hegyek nem dőlnek össze.
Miért némulok el a mosolyodba belefeledkezve,
Miért van minden messze.
Miért nincs nélküled már semmi..?
Mert nincsenek hercegek, és nincsenek álmok,
Mert minden hazugság, hiszen nélküled nincs tovább élet.
Egy különleges tiszta napon
Elkezdesz majd keresni engem egy fehér hintóval,
Mint a régi mesékben.
És megtalálsz majd, és én majd arról a csókról fogok álmodozni,
Amit a végén tőled lopok.
2010. január 3., vasárnap
:)

Egy kicsit január 2.-ról: -tanultam
Ma pedig a változatosság kedvéért ugyancsak tanulok és tovább szövögetem piciny életem álmait.
2010. január 1., péntek
B.Ú.É.K!


