"Füstösek, furcsák, búsak, bíborak..."

avagy: megmásíthatatlanul itt az ősz, az indián nyár mellett. :) Jó rég nem írtam már, azóta nagyot fordult velem a világ, megjártam Romániát, sok sok emlékkel és képpel tértem haza, majd az iskolába. Jelenleg 2 hetes gyakorlatomat végzem, szorgalmasan tanítok, és persze tanulok :) a szakvezetőktől, és a gyerekektől (!) is. Jobban kellene figyelnünk hangjukra, mert az élet nagy dolgait is oly természetesen élik meg, ahogy sok felnőtt nem. 

Néhány inspirációs kép:

Iskolára készülve

Ez így kezdésként elég pozitív?! :D

A viccet félretéve...

1. stílus:

Laza,  csinos, bájos megjelenés, enyhén hullámos fürtök, hosszú nyakláncok, csillogó fülbevalók, csilingelő karperecek.

   

haj: valami laza frufru...talán...kb.1éve voltam utoljára fodrásznál, azóta 15-20 centit nőtt a hajam...nincs szívem lenyisszantani. :3

2/a. hozzáállás- ezt NE

Néha egy teremnyi ember között is magányosnak érzem magam... soha többé!

Igyekszem az emberek véleményét erősen mellőzni.

2/b. hozzáállás: 

valami ilyesmi: mosolyogni, táncolni, szabadnak, függetlennek lenni....

... igaz barátokkal kézenfogva elindulni újra...

3. Kevésbé elvontnak, furcsának lenni :D

4. *-*

5. Törekedni arra,
hogy a napi gondok ne kerekedjenek felül, stresszmentesítés gyanánt egy kis mozgás.... az állandó tanulástól egy idő után a falra lehet mászni.

6. Napi 

minimum 8 óra alvás kötelező! :)

7. Örülni annak, hogy ősz van.

8. Stabilo
filcek minden mennyiségben. :3

9. Egy cuki ötlet,

amivel színesebbé tehetem az elsősök számára azt, hogy milyen módon lehet a 10-et létrehozni.

10. Tiszta víz,

 ha nem tiszta vidd vissza, majd a cica megissza. :P :D

Mici

Tegnap nagyon szomorú dolog történt. Nem messze a házunktól Micikét elütötte egy autó. Délután Józsi bácsi jött szólni, hogy mi történt. Azzal fogadott, hogy "ne ijedj meg!"... rögtön tudtam, hogy baj van. A kapun kilépve szinte rögtön láttam, ahogy az én kedves cicám ott fekszik az út szélén(!). Igen, a szélén, és nem a közepén, sőt az utcán igencsak kicsi és csendes...nem értem, hogy történhetett.
...csak álltam és sírtam, egy szót sem tudtam mondani...még utoljára megsimogattam az oldalát...majd szomszédaink segítettek végső nyughelyére vinni a cicát. Borzalmas látvány volt az a sok vér...
Lehet, hogy valaki azt mondja: "Ez csak egy macska volt." De nem, aki ilyet gondol, még sosem volt háziállata. 

 Micikét nagyon szerettem, 9 éves voltam, amikor megszületett 2 testvérével együtt. Pici cica korában törékeny kisverébnek tűnt, pedig evett rendesen. :) Rendkívül sokat nyávogott (mint most Glória) , így anyuék a "Nyafi" nevet ragasztották rá, ami nekem nem tetszett.
Ő tényleg olyan cica volt, aki nem érdekből sündörködött az ember körül, nem azért bújt az ölembe -miközben tanultam- , mert finom falatra vágyott...hanem azért, mert szeretett, önzetlenül. A családban mindenkivel így viselkedett. Azután vagy 2 éve, mikor megszülettek a kiscicák (Cimi, Glóri, Mazsi, Nyik-nyik) + Csipetke is hozzánk került egyszeriben gondolt egyet és szó szerint átköltözött Józsi bácsiékhoz. Szerintem a korával együtt járt az is, hogy sokszor meg sem ismert minket, és hiába hoztam haza, fektettem a legpuhább párnákra, nem maradt itthon, mindig az új otthonába tért vissza.
Az utóbbi időben, ahogy tegnap előtt is, mintha jobban emlékezett volna a régi időkre. Mert, amikor felvettem, hogy megsimogassam, újra azokat a puszikat nyomta a fülemhez a kis orrával, ahogy régen. Elköltözése után sem volt velünk hideg, bármikor megsimogathattuk, felvehettük...de, csak odakint az utcán, vagy a szomszédban, ha hazahoztuk dorombolása alábbhagyott.

12 éves volt, szép kor egy cicának, de ha nem történt volna ez a szörnyű baleset..még ma is élne.

Miért is ragaszkodom ennyire cicáimhoz? Amióta az eszemet tudom mindig voltak cirmosaink..ők akkor is mellettem voltak, amikor a "barátaim" nem, ha bánkódtam valami miatt elég volt, ha dorombolva az ölembe kuporodtak és máris minden rendben volt. Sokan mondják a macska önző, nem tud szeretni stbstb...én ezt azért cáfolom.

Viszlát kedves nyár! Helloooo mr. Ősz! ;)

Apró részletek

 Ma is nagyon szép, napos időnk volt, így nagymamám kora délután elővette az ósdi szekrény mélyén alvó "emlékeket". Ez a szó most nem megfakult fényképeket, vagy emlékképeket takar, hanem terítőket, csipkéket, kötényeket, párnahuzatokat, és hímzett kelméket. Előkerült néhány olyan darab is, amit az én dédnagymamám készített sok munkával és -gondolom- szeretettel. Figyelmesen hallgattam a régi történeteket s közben figyeltem a szebbnél szebb mintákat, amelyek olyanok voltak, mint egy-egy színes álom.

A délután során nagyim is elfáradt, óvatlanul a széken hagyott pár csipkét, anyagot és a jó öreg szabó ollóját. Nagyon megtetszett ez a spontán beállítás, így rögtön lencsevégre is kaptam. 

Keddi képek szerdán

 Nagyon szeretem ezt a kis parkot, a sok öreg fát, a kis patakot, a levelek között átsütő késődélutáni napfényt, a régi játszóteret, ahol még én is sokat játszottam oly rég... az első emlékeim közül való, amikor -talán egy nyári vagy éppen későtavaszi napon- anyukámmal elindultunk meglátogatni a nagymamát, útközben betértünk a játszótérre, mindebből csak annyi maradt meg, hogy beültem a sátor alakú, fémből készült forgóba -régen egy zászló ékesítette csúcsát-, amit anyukám forgatott meg: egyik lábát a forgó fa padlójára tette a másikkal, a földtől elrugaszkodva -mintha csak rollert hajtana- lökte meg, a forgót. Élénken él emlékeimben anyukám fehér cipője, és hosszú, sötétbarna haja. Nagyon hiányos ez az emlék, viszont igazán kedves számomra, hiszen még abból a korból való, amikor még alig voltam három éves.





Az iskolakezdésre már beszereztem a füzeteket, tollakat, mappákat...stb. Most már tényleg ideje készülődnöm, mert vészesen közelít szeptember 10.-e.

Rain, monday, wind...

Tegnap este végre ideért az eső heves széllökésekkel karöltve. Így a nyár utolsó hétfője kicsit álmosabban köszöntött ránk. Reggel kicsit fázósan léptem ki a kertbe kezemben egy bögre meleg kakaóval. Úgy érzem nincs okom szomorkodni, ez a nyár is szép volt... a maga módján. Kicsit másként képzeltem el, kicsit mások voltak a terveim. De ahogy a szólás is mondja: "Ember tervez, Isten végez." Hiszem, hogy mindennek megszabott helye és ideje van. Nem szabad siettetni semmit se. Sokszor nem ismerjük fel az összefüggéseket, fáj a szívünk egy-egy elvesztett személy, barátság, elmaradt esemény, stb. után. Végül lelkünk egén eltűnnek a felhők, kisüt a nap, és az ég ezerszer szebben tündököl, és már nem is vagyunk annyira bánatosak. Felismerjük, majd aztán elismerjük, hogy minden a lehető legtökéletesebben történ...minden rendben van. 

Bagoly

A neten talátam (talán a weheartit.com oldalon) ezt a baglyos képet.
Gondoltam én is készítek, illetve festek néhány madárkát pár kavicsra. :)
Azután rajzoltam is a kis drágáknak különböző szituációkat, majd lefotóztam és összemontíroztam a képeket.
Íme az eredmény: