PitaPata Cat tickers G o n d o l a t gombolyag

2010. november 4., csütörtök

Sunny is lonely*


(ha ezt én magam is elhinném :/)
"Ma egy kicsit te is rosszul festesz,
egyáltalán nem illesz ehhez a testhez,
te bonyolult, nyomorult lélek,
mindent megadnál, ha megértenélek."
/Dér István/

2010. november 1., hétfő

Gyertyákkal az emlékezésért!

 A népszokás: A magyar néphit szerint halottak napján, azaz november másodikán látogatnak haza az elhunytak lelkei. Ilyenkor azért kell minél több gyertyát gyújtani, hogy az ősök szellemei visszataláljanak a sírokba, és ne ragadjanak itt kísérteni. Néhány tájegységen a ház minden helyiségében gyertyát gyújtottak, hogy a hazalátogató lelkek könnyebben kiismerjék magukat a lakásban.


Hogyan hasznosíthatod? Ma este gyújts minden helyiségben gyertyát, és szánj rá pár percet, hogy az elhunyt szeretteidre gondolsz. Nem kell szomorúnak lenned. Sőt! Jó, ha végiggondolod, mi mindent kaptál tőlük, s mennyivel több lettél azáltal, hogy ismerted őket.


forrás: nlcafe

Mindenszentek

A mindenszentek vagy mindenszentek napja  keresztény ünnep, amelyet a katolikus egyházban november 1-jén, más egyházakban más napokon tartanak a valaha élt igaz emberek tiszteletére.

A halottak napját előzi meg. Estéjét a halottak estéjének (halottak vigíliájának) is nevezik, ilyenkor sok helyen hosszan, akár 1-2 órán át szólnak a harangok a halottak emlékezetére. A mindenszentekhez és a halottak napjához kötődő szokásokat nem csak a hithű keresztények gyakorolják.
Az angolszász országokban a mindenszentek napját megelőző este a halloween („minden szent estéje”).

Története:

A mindenszentek a kelta kultúra őszre (november 1-jére) eső újév Samhain ünnepéből ered. Ezen az éjszakán, úgy hitték, hogy az elmúlt évben meghaltak lelkei összezavarhatják az élők életét, mivel a lelkek ezen az éjjelen vándorolnak a holtak birodalmába.
Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék a vándorlásukat. Britanniának Rómával való kapcsolata idején két rokon római ünnep is elvegyült a halloweennel, úgyhogy mai állapotában ez az autentikusnak ismert kelta ünnep komoly mediterrán elemeket tartalmaz.

Az első a római Feralia, a holtak emléknapja (innen a holtakról való emlékezés rituáléja), a másik pedig Pomonának, a gyümölcstermésért felelős númennek a napja (az ő szimbóluma volt a mai halloweeneken fontos szerepet játszó sok alma).


A kereszténység terjesztésekor a hittérítők azt a feladatot kapták, hogy lehetőség szerint a keresztény szokásokat a pogány ünnepekhez igazítsák azok betiltása helyett. Így ez a pogány ünnep a keresztény mindenszentek ünnepe lett (omnium sanctorum). III. Gergely pápa a 8. században a korábban május 13-án ünnepelt Szűz Mária és a mártírok emléknapját október 31-ére helyezte át. Írországban ez az éjszaka All Hallow's Eve, „Mindenszentek éjszakája” nevet kapta. November első napja volt az ünnepnap, All Saints' Day (All Hallow's Day, „Szentek napja”). Később ez a kettő sok helyen összemosódott.


A keresztény Keleten már 380-tól megtartották az összes vértanú ünnepeként. A nyugati keresztény egyházban 609-től ünneplik, attól az évtől, amikor IV. Bonifác pápa Rómában átvette és május 13-án Mária és az összes vértanú tiszteletére felszentelte az eredetileg a pogány istenek tiszteletére épült Pantheont.


A 8. században uralkodó III. Gergely pápa tette a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává. A rákövetkező században IV. Gergely pápa a mindenszentek ünnepét november 1-jére helyezte és egyetemes ünneppé tette.


A hagyomány szerint VI. Leó bizánci császár terjesztette ki az ünnep hatályát a vértanúkról minden szentre, miután templomot emeltetett szent életű felesége emlékére. Mivel azt nem engedték, hogy a templomot a császárnének szenteljék, Leó úgy döntött, hogy a mindenszenteknek dedikálják.

forrás: wikipedia

2010. október 31., vasárnap

V-V

HAPPY HALLOWEEN!



Látszik Halloween van...
Szellemek járkálnak, zombik rágcsálnak,
és a hülyeség határtalan. :D
by: Jómagam :P


2010. október 30., szombat

szép

Kedves Bak!

A mai nap az elengedésről fog szólni. Maga az ősz is ezt szimbolizálja. Menj ki egy erdőbe vagy parkba, és a nézd a fákat! Ők könnyedén és természetesen képesek elengedni a leveleket. Pontosan tudják, hogy a tavasz hoz újat. Tanulj tőlük, és öleld át őket! Rengeteg energiát fogsz kapni…

2010. október 28., csütörtök

Sunny baba jelenti:

Túléltem a mai gyakorlatot!!! :D Egy olvasás és egy tesi órát tartottam.
Már egy hete teljesen ideges voltam miatta, ez az előbbi pár napban súlyosbodott , rémálmok gyötörtek, gyomor görcs stb. Ezen a helyzeten az sem segített, hogy minden nap hulla fáradtam értem haza, és vagy tervezetet írtam, vagy beadandó házit, így kb. 3-4 órám volt aludni. :S Tudom, ezért a rossz időbeosztásom a felelős. :$:S
Az idegesség és a félelem csak addig tartott, míg el nem kezdődött a tanóra, akárcsak egy vizsgán. Erről jut eszembe, lassan megint eljön a zárthelyikkel zsúfolt, feszített tempójú fél év előtti időszak. PffIdén ma tartják főiskolánkon a gólyabálat, amin idén nem tudok ott lenni, mert akkor holnap elég nehézkesen tudnám magam bevonszolni a gyaxiba. :/ A héten tovább folytattam "Réka és Gábor történetét". /majd később begépelem/ ömömöm...végezetül a 2009-es gólyabál emlékére: ;)

  
                                             

Te és én még találkozunk.
Mikor a legkevésbé számítunk rá.
Egy nap, egy távoli helyen.
Rá fogok ismerni az arcodra.

2010. október 24., vasárnap

Ahogy ígértem...

... íme néhány rajz, amit ma végre sikerült beszkennelnem. Mivel betelt a vázlatfüzetem, rajzfelület hiányában előkotorásztam egy ív  háztartási csomagolót, tust és tűfilcet  így fantáziámmal betöltöttem pár falat papír darabot. =) Valamint ha előadásokon unatkozik az ember (ami valljuk be nem sűrűn fordul elő mostanság), akkor előveszi  a négyzethálós jegyzetfüzetét és egy,a tolltartó mélyén nyugvó tűfilcet... azután csak rajzol és rajzol boldog napraforgókat remélve, hogy ettől ő is boldog lesz. ... egy picit. <3 Egyszer talán erről is írok egy mesét. ;)






2010. október 23., szombat

Sunny baba jelenti:

Úgy látszik a péntekből szombat lett. :$ Tegnap is hulla fáradtan értem haza, és őszintén semmi kedvem sem volt elvonszolni magam a gépig. Ez a hét borzalmas volt, némi finomítással azért tűrhető, de egyáltalán nem jó. Hanem fárasztó, megalázó, unalmas, sírós, rosszkedvű stb, főleg a tegnap délután -.-"... azt hiszem egy darabig nem fogok mutatkozni egy bizonyos ember előtt :S X)
A jövő hetet a gyaxiban fogom tölteni a 3.a- val, egy magyar és egy tesi óra megtartásával. hmhm némi félelemmel vegyülő kíváncsisággal várom. Nah, majd csak túl leszek rajta. =)
Ma még scannelnem kell(ene) néhány tervezetet, azzal egyidőben pedig néhány nemrég készült rajzomat. Jó ideje készülök megmutatni, csak aztán valahogy mindig elmarad. =)

...és még mindig nem gyógyultam meg, alig van hangom :'(

19:58- Meg vagyok lepve: :O kínai horoszkóp
Majdnem az összes sor igaz rám :O...húúú...picit megijedtem -.-"
A kínai horoszkópban a jegyed:

Kecske.
Kínában a kecske a nőiesség, az érzékenység szimbóluma. Félénknek és szerények születtél, könnyen magadba zárkózol vagy szomorú leszel. Szereted a szépséget, vonzódsz a művészetek iránt. Megveted az erőszakot, mindenkinek megbocsátasz, mindenkit megértesz, nagyon jó szívű vagy. Rajongsz a gyerekekért, szereted az állatokat is. Aggodalmaid mindennaposak, nehezen döntesz, előtte hosszasan rágódsz a kérdésen. Szükséged van egy erőskezű főnökre, aki irányít téged. Ugyanakkor nem bírod az egyhangú, időhöz kötött munkákat. Előbb-utóbb rád mosolyog a szerencse, azt mondják a Kecske sikeres ember. Anyagi nehézségekkel sohasem kell birkóznod, az életben csak a kellemes, szép dolgok történnek veled. A magány ellen sem kell küzdened, hiszen mindenki szeret és védelmez téged. Ha mégis egyedül élnél, az azért van, mert az igaz szerelemről álmodozol, s nem mindig találod meg a nagy Őt.

2010. október 17., vasárnap

Gondolatok

Üresség...szürke napok, szürke szavak, megfakult mosolyok, őszi napsütés, féltékeny vagyok egy olyan barátomra, aki miatt még soha sem éreztem ilyet....nem értem, nem akarok ilyen lenni...szánalmas. Pedig tényleg olyan pici dologról, vagyis tulajdonságról van szó, amit nem tanulunk, hanem belülről jön.
Aztán még ott van ez az egész "felnőtt világ", amiben elég nehéz eligazodnom, félemetes, ilyesztő, de azért valamilyen szinten jó is egy icipicit. ^^
Még mindig fáj a torkom, a fejem, tüsszögök és némi túlzással már elhasználtam egy 100-as zsepit. :P
Nemsokára okt.24.-e...fontos nap, sőt sorsfordító volt...amit később aztán jól elszúrtam -.-"

...az okok máig tisztázatlanok, a szálak elvarratlanok, így nehéz összerakni mi is volt a probléma,  :/ Szerintem legjobb az őszinteség, és mindig kimondani azt, amit érzünk. Ezzel a kis bölcsességgel búcsúzok, pénteken jövök. ;)

Ps: xaraxik a net, nem tölti be a sem a freemailt, sem a citromailt, sem az iwiw-et, sem a myvip-et, facebook sem a legtökéletesebb, sőt még ehhez a bejegyzéshez sem enged képet feltölteni :@ a you tube-ról pedig ne is beszéljünk.... :S

2010. október 15., péntek

Ha minden hét ennyire sűrű lesz....

... hogy szinte aludni is alig van időm... Na de, ma pihi :D Vásárolgatás Brigivel, sok séta: gyaxi, OTP, műszaki, Kik, Deichmann, Müller, Tesco, Terminál. Sok- sok bolt, de megfelelő ruhákat illetve kiegészítőket nem találtunk. :S Leadtam a terveztem, kedden tanítok :S (yn), jövő hét utáni héten pedig egy hetes egyéni gyakorlatom lesz.
A mai heten az sem könnyített, hogy begyulladt a torkom, és fájt és még mindig fáj a fejem:S
- más most nem jut az eszembe-

Ezt a számot hallgatom/hallgatnám egész nap, ha nincs kéznél a füles, egyszerűen csak ezt dúdolom...csak azt nem tudom miért. =)

2010. október 8., péntek

Ez a hét nagyon fárasztó volt...

... rettenetesen nehezemre esett, hogy reggelente kikászálódjak az ágyból. Ezt annak is köszönhettem, hogy felborult a "napirendem" és elég későn indultam csicsikálni.
Csütörtökön volt a félév első ének órája, az új tanárral... félek, de nagyon. Rendkívül szigorúan kéri a zeneelméletet :S ='( , örülök, ha sikerül átmennem a vizsgán. Az is tuti, hogy énekkarra sem fogok járni. Komolyan mondom inkább mennék matekra. Pedig akik ismernek tudják, hogy nem vagyok túl jó kapcsolatban a számokkal és egyéb matematikai tudást igénylő dolgokkal. :/
Már nem szeretem az éneket.
Rajzon még mindig Mr. Koponyát rajzolgattuk, figyelgettük. Volt aki az előző rajzát tökéletesítgette, volt, aki újat kezdett, így én is. Nem igen fűlött hozzá a fogam...de azért nem olyan rossz az a kék szín se, amivel próbálkoztam/próbálkozok. ;) ...még be kell fejeznem. Lassan kezdek hozzá szokni,hogy nem kicsi lapra dolgozok, hanem A/3-ra. Lehet, hogy valakinek ez teljesen szokványos méret, de nekem nem. Mindig, mindent azonnal be akarok fejezni, kész állapotban szeretném látni. :D Rossz szokás, de ez van. :P

Ha minden igaz jövő héten már megkapjuk a tanulmányi ösztöndíjakat is. :D:D:D:D
Csoportos pedagógiai gyakorlaton Oliviával vagyok párban, közösen dolgozunk. Jövő héten ő tart tesi órát, én pedig bírálom. Már mindkettőnk tervezete elkészült, le is adtuk. Vagyis én elküldtem, mivel a korábbi vonatra elkéretőztem technikáról ügyintézés miatt. Hétfőn a szakvezetővel átbeszéljük, a kijavított óratervet, kedden pedig gooo. :D Azutáni héten pedig szerepcsere, le fogom tanítani az első testnevelés órámat, a 2.b-nek. -.-" Remélem a legjobbakat. :D
A mai délutánt szinte végig aludtam, de nem esett olyan jól, mint gondoltam. Nem is aludtam mélyen, csak úgy "felszínesen", mindenféle hülyeségeket gondoltam/álmodtam. Nem is tudom eldönteni mi is volt igazából, de az biztos, hogy nem volt kellemes. :S
Kedden még összefutottam Andival egy forrócsokis reggeli erejéig. ^^ Kellett már egy kis beszélgetés, csak sietnem kellett a gyaxiba a gyaxi miatt. :S :D

A délelőtt folyamán befejeztem az alábbi könyvet: Palotai Boris: Zöld dió. Szeretem az írónő írásait, egyszerre vicces, elgondolkodtató és emberközeli. =)

* nem akarok szerelmes lenni megint, úgy, hogy tudom nincs esélyem*
*fáj*